Vendégkönyv

Kedves Vendéglátóink! Nagyon nagy öröm volt számunkra ebben a gyönyörű, romantikus környezetben eltölteni a házasságunk első néhány napját. Örök emlék marad, és mindenképp szeretnénk majd a gyermekeinkkel is osztozni ennek a csodálatos helynek a szépségeiben és örömeiben.
Tedd vagy ne tedd , de ne próbáld ! ’’ Tibor és felesége tette , így csodálatossá varázsolták a mi hétvégénket is , csak úgy mint ezt a helyet. Nekünk tetszik és elmondjuk mindenkinek!

Egy boldog ifjú pár Debrecenből -
Köszönjük a szíves vendéglátást. Abaúj egyik ,, gyöngyszeme” , ékessége ez a kastély! A múlt – jelen – jövő találkozása egy kastélyvárosban. A kastély eredetisége , szobái,tárgyai, évszázadokat idéznek meg. Igényesen kialakított hotel ,- igényesen pihenő vendégek számára. Személyes kötődés hozott bennünket Hernádvécsére a távoli Biharból. A személyzet kedves, figyelmes és segítőkész. Nagyon jól éreztük magunkat! Máskor is szívesen felkeressük Önöket! Ajánljuk barátainknak is.
Igényesen kialakított, szeretettel – szívvel működtetett hely, mely egy kis boldog szigetet képez e környéken, mely visszahív.
Kedves Vendéglátóink! Amikor megérkeztünk úgy éreztük, hogy a Paradicsomba csöppentünk és az itt eltöltött két nap csak megerősítette ezt az érzésünket. Amit itt létrehoztak az egy csoda és biztos vagyok benne , hogy aki egyszer itt járt, az vissza fog még ide jönni. Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek.
Ezt minden magyar embernek látnia kell! Felejthetetlen élményt kaptunk, duplán is, hiszen az életünk értelmének, a kislányunknak is meghatározó 2 napban volt része! Nem lehetünk elég hálásak!!! Köszönjük szépen!
Minden csodálatos volt, mintha egy mesébe csöppentünk volna. Itt igazán ki tudtunk kapcsolódni. Mindenki kedves és barátságos. Mindenképpen visszatérünk.
Nagy reményekkel jöttünk, élményekkel gazdagodva távozunk! Köszönjük a vendéglátást, gratulálunk ehhez a kiváló létesítményhez.
Csodálatos időutazás volt, az emberi agy nem is tud olyan gyorsan váltani, mint amilyen gyorsan átléptünk itt a mából a múltba majd ismét a mába. Visszatérő vendégek leszünk .
Példa értékű amit, és amilyen minőségben létre hoztak. Minden szegletéből az odaadás, a szeretet nyilvánul meg. Hihetetlen igényesség párosult a jó ízléssel. Gondolom , nem vagyunk egyedül ezzel a véleménnyel , de be kellet sokadszorra is írni. Köszönet , csak ilyenre lenne szüksége Magyarország gyönyörű tájainak.
Kerestük a szavakat, amivel le lehet írni az élményeinket, de nehéz… olyan sokrétű ez a kastély és oly sokféle a hangulat, amit tapasztalhattunk , hogy ehhez foghatót még nem láttunk. Öröm látni azt a gyermeki rajongást, azt, ahogy csillog a szemetek és ahogyan ezt a szállodát vezetitek. Jó, hogy van egy ilyen hely kicsi hazánkban, jó, hogy elkezdtetek valamit, ami más , mint mások.
Hernádvécse gyöngyszeme, a nyugalom szigete ez a hely! Köszönjük a szíves vendéglátást.

Részletek vendégkönyvünkből: