A mai református templom elődje a XIV. században épült gótikus stílusban, támpilléres erődfala is középkori eredetű.
HERNÁDVÉCSE – ABAÚJVÁR – KÉKED – HOLLÓHÁZA – FÜZÉR – HERNÁDVÉCSE
Hollóházi Porcelánmanufaktúra
ABAÚJVÁR
25 perc – javasolt látogatási időtartam: 30 perc
HOLLÓHÁZA
10 perc – javasolt látogatási időtartam: 1 óra 30 perc – 2 óra 30 perc
Hollóháza Árpád-kori eredetű község. Hírnevét a porcelángyártásnak köszönheti és a gyár történetét aPorcelánmúzeum mutatja be, amely 1981-ben nyílt meg. A Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező porcelánipari vállalata, pályafutása 1777-ben üveghutaként indult.
Az Országos Kéktúra keleti végpontját jelző Kéktúra-emlékmű a település középpontjában található.
Az Országos Kéktúra keleti végpontját jelző Kéktúra-emlékmű a település középpontjában található.
FÜZÉR
15 perc – javasolt látogatási időtartam: 1 óra – 1 óra 30 perc
Csodálatra méltó környezetben, a Nagy-Milic Natúpark területén fekvő Füzéri vár históriája különleges, hiszen egyike az ország azon földesúri várainak, melyről nagy valószínűséggel állítható, hogy már a tatárdúlás előtt állt.
A Várat minden bizonnyal az Aba nemzettség tagjai emelték, a XIII. század elején. A mohácsi csatát követően, 1526-27 között Perényi Péter, koronaőr a Füzéri Várban őriztette a Magyar Királyi Szent Koronát. A faluközpontban találhatóFüzéri Tájház a mestergerendába vésett évszám alapján a házat 1879-ben építették kőalapokon nyugvó, sárba rakott kőfalazattal mely lényegében a helyi, de tágabb értelemben a hegyközi hagyományos kisparaszti építkezést és lakáskultúrát mutatja be.

HERNÁDVÉCSÉRE VISSZA
50 perc
Összes útidő: 1 óra 45 perc
Javasolt látogatási időtartam összesen: kb. 3 óra 30 perc – 5 óra
Javasolt programterv: Indulás reggeli után, érkezés vissza a szállodába délutáni órákban.
Javasolt látogatási időtartam összesen: kb. 3 óra 30 perc – 5 óra
Javasolt programterv: Indulás reggeli után, érkezés vissza a szállodába délutáni órákban.