Nem akarok mosogatni

Akkor számoljunk: A két testvérem az 5 gyerekkel, házastársakkal, az ő szüleikkel (mert ugye szerencsére baráti a viszony ), mi hárman a kislányommal és a férjemmel, a szüleim testvérei, összesen heten, az ő házastársaik, és az unokatestvérek, akik huszonegy főt jelentenek, az ő gyerekeikkel, és házastársaikkal.

Tulajdonképpen nem is kell 50 fő után elmosogatni, mert a szám a közeli barátok nélkül is 100 körül jár. Ekkor esett ki a kezemből a tányér, amit a mosogató felé vittem,és tört darabokra. Egy belső, kifejezetten idegbeteg hang azt suttogta, nem, nem, nem. Láttam magam előtt a kis Hannát, ahogy magára rántja a tortát, Tóni bácsit, aki láncdohányos, és három terítőt égetett ki, és Andi unokatestvérem Armani kosztümjét a múltkori családi napon, majd tévedésből Sanyi bátyám kabátjában ment haza, akinek a pénztárcája a jogosítványával együtt abban volt benne.

Tóni bácsit pedig két hét után találták meg, a Szesz-kess nevű Rejtő Jenő regényeket idéző azóta bezárt Pécs melletti vendéglátóhelyen tanította a póker alapjait a helyi idősklub lakóinak, óránként 1000 forintért, és teljes ellátásért. Tóni bácsi pedig miskolci. Addigra Sanyi új iratokat csináltatott magának, és amikor meglátta a kabátját, úgy sírva fakadt, ahogy utoljára hét éves korában láttam, amikor megettem a bélyeggyűjteményének fajsúlyosabb darabjait( 5 éves voltam csak ). A kabátnak ugyanis csak a fele volt meg, bár Tóni bácsi akkor is hordta, egyfajta bizar felöltőként.

Nem beszélve arról, hogy mindenki fáradt lesz, mire ide elvezet, és vége az ünneplésnek, ennyi embert meg a három szobás családi házunkban biztos nem tudok elszállásolni. Gyapjas pedig a perzsa macskánk valószínűleg olyan sokkot kapna a sok gyerektől, hogy örökre elhagyna minket. Gyapjashoz pedig ragaszkodok, mert ő az, aki még akkor is felvidítja a családomat, amikor én nem tudom, mert kimerültem.

A szállodás megoldás okosan hangzott, na de hogy is van ez? Ekkor ajánlották a Hotel Vécsecityt, amiről őszintén megmondom, még soha nem hallottam. Pedig ez az a szálloda, amiről tudni kell. Látni kell. Hogy miért? A képek, és a videók beszélnek szerintem helyettem is.A Cserehát szívében, az egykori Vécsey kastélyt újította fel Dr. Takács Tibor állatorvos, és tette olyan naggyá, lélekben, szellemiségben, és méretben is, hogy az én családom befogadására is alkalmassá vált.

Beszéltem a testvéreimmel, Sanyival és Barbarával, és egyetértettek velem. A hely gyönyörű, több szárnya van, különleges, a környék is megejtő szépségű, nem beszélve a történelmi értékéről, ami az én erős magyarságtudattal bíró édesapám számára külön ajándék. Tóni bácsi miskolci lakása pedig csak néhány kilométerre van, így hamar biztonságban tudhatjuk.

Mivel meglepetést szerettem volna, ezért a szüleimet nem vontam be, csak azt a néhány főt, akikről feltételeztem, hogy tudnak titkot tartani. Ennek köszönhetően másfél óra múlva hívott édesanyám, hogy pontosan hol van Vécsecity, mert „tudod hogy apád egy óra vezetés után elalszik”. Megnyugtattam, hogy bár 225 kilométerre van Budapesttől, de egyrészt én viszem őket kocsival, másrészt majdnem végig autópálya van. A következő sopánkodást megelőzve hozzátettem, majdnem annyi, mintha Debrecenbe mennénk. És vannak lovak. Na ezt már egy kicsit orvul szúrtam be, ugyanis anyukám lófüggő. Tudom nincs ilyen szó, de ő tényleg az. Olyan mint egy nyolc éves kislány, lovas bögréi, füzete, tolla van, és feliratkozott a világ összes lovas hírlevelére. Ja, és mellesleg hétvégente a Kincsem parkban lehet megtalálni.

Nem részletezem a 122 fő megérkezését a Kastélyba, csak annyit mondok, hogy emlékművet szeretnék állítani a hely tulajdonosainak, Tibornak és feleségének, Lídiának, a szálloda vezetőjének, Krisztinának, és a személyzet minden tagjának kedvességükért, és végtelen türelmükért. Nem túlzok, amit értünk megtettek, azt pénzzel, szóval, eszközökkel nem lehet meghálálni, mert ez a teremtő erő nem fizikai síkon van. Minden családi szokásos rémséget igyekeztek kiszolgálni, és csodálatossá tették a szüleim házassági évfordulóját J. Még zongoristánk is volt, aki a szüleim kedvenc dalait játszotta el.

Reggel korán ébredtem, gondoltam elmegyek futni (mert itt komoly kilométereket lehet róni a kastély területén belül), és a lóistálló környékén a szüleim hangjára lettem figyelmes. Anyukám és apukám két lovat etetett, anyu, apu vállára hajtotta a fejét, aki megpuszilta azt.

Szorosan átölelték egymást, aztán elindultak lassan a Kastély felé. Én leültem fűbe, néztem a napfelkeltét, és arra gondoltam, hogy ennek a helynek és szeretetnek együtt egészen biztosan varázsereje van.

Köszönöm, Vécsecity!